Ha van talán öt dolog, amiről a hites fiatalok híresek (muhaha, már ha van ilyen fogalom), az elsők közt van az, hogy nem járnak Szigetelni.
Nem voltam én sem, soha - oly annyira nem, hogy talán még a Hajógyári szigetet is csak egy poszt-posztmodern festményen láttam egy hamvas hupikék pacaként. Ez a rendezvény számomra maga a megtestesült teljesség: teljességgel megtestesít mindent, ami nem szeretnék lenni.
Szóval a "buli". Ritmikusan monoton és monotonan ritmikus zenére - tetszés szerint - táncolni / headbangelni / pogózni? Na, ne röhögtess. Ennek annyi értelme sincs, mint amikor kétszer tíz (plusz kétszer egy) ember kerget egy bőrrel körbevarrt gumi darabot. Sört, bort, égetettet és töményt vedelni - de fejenként annyit mint a harmadik kozák lovashadsereg, lovakkal együtt? Hogy a lerágott csontot még át is harapjam: mit akarsz negyvenöt év után kezdeni magaddal? Harminc év kórházi ágy?
Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vígasságára; mert a te nevedről neveztetem oh Uram, Seregeknek Istene! (Jeremiás 15:16)
